Kisvárosi Hobbit

„Végül is nem tudta, miképpen, egy nap csak úgy eszébe jutott, hogy valami feljegyzést tesz. Régi akták üresen maradt szélére, aztán a papirost levagdosta, és kisebb eseményekről emlékezett meg, amelyek éppen foglalkoztatták. Észrevette, hogy az egyik tollat a másiknál jobban kedveli. Miért? Miért szeret a piros tollal inkább írni, mint a barnával? Gondolatait leírta, és másnap elolvasta. Mit csinál? kérdezte Laura. A periratokat nézem át, szólt Kankalin. És ekkor a periratokhoz egyre több és több jegyzetet készített. Nyáron könnyebb volt, szobájába mehetett, télen csak egy szobát fűtöttek, azt is elég gyengén. A kályhához közel, a keveset fogyasztó lámpa mellett ültek, Laura foltozott, Kankalin Mátyás írt. Házasságuk harmadik évében Kankalin a naplót már csaknem tudatosan vezette. Voltak nagy témái, ezekkel hosszan foglalkozott, ilyen volt például a borotválkozás módszere. Hogyan kell szappanozni. Hogyan kell a habot elkészíteni, milyen különbség van a között, ha arcát először szappannal keni be, vagy ha először beszappanozza, és milyen az, ha a habot az arcon készíti el. Külön figyelmet szentelt annak a kérdésnek, hogy a víz hőfoka milyen legyen. A borotvafenéssel egy egész hétig foglalkozott. Aztán járását figyelte meg, bal cipőjét másképpen taposta ki, mint a jobbat, az egyik sarok aránylag gyorsabban kopott. A testsúly hogyan oszlik meg, milyen nyomás, milyen súrlódás az, amit a talp első részének és a hátsó részének el kell viselni. Milyen lenne az eszményi cipő. Az eszményi cipővel csaknem egy hónapig foglalkozott, és úgy tűnt, a külső világban csak ideiglenesen és átmenetileg tartózkodik, a valódi világ a napló világa volt. A törvényszéket nem unta meg ugyan, de a pereket is elég közömbösen csinálta, azt mondták róla, Kankalin a részvétlen bíró, a tárgyalásra nem is figyel. Laura gyakran csodálkozott azon, hogy egész délutánokat és estéket a periratokkal tölt. Mintha nem is lenne férj és házasember, szólt megbántva. Kankalin egy pillanatig csodálkozott. Hogyan? Házasság? Hát házasság ez? A következő percben már ismét munkába mélyedt. Mostanában a zsebekkel foglalkozott. Abból a tapasztalati tényből indult ki, hogy ő empirikusan melyik zsebében mit hordott. Kabát belső bal a ceruza, a pápaszem, belső jobb a notesz. Mellényzsebekben az óra, a zsebkés, kis csonttokban a fogpiszkáló. Nadrágzsebben hátul a pénztárca, bal zsebben a kulcsok, jobb zsebben a zsebkendő. Vajon a helyzet megfelel-e az eszményi célszerűségnek? Hová kellene még zsebeket készíteni? Régebben frakkzsebet varrtak, vajon ez helyes volt-e? Ismét hetekre való munka. Naplóját nem hagyta otthon, nem mintha attól tartott volna, hogy Laura elolvassa, de úgy érezte, hogy Laurának ebből egyetlen sort sem szabad elolvasnia. Hivatali asztalának fiókjában tartotta, s mikor ezen gondolkozott, azonnal felfedezte a fiókok témáját. Milyen legyen az eszményi fiók? Aztán itt vannak az ételek. Kankalin közlékeny ember volt, sok volt benne a kedély, csaknem idilli hajlamokkal, szerette az otthonosan berendezett szobákat, a barátságosan terített asztalt, az egyszerű és meleg beszélgetéseket. Az ételek után az italokkal is foglalkozott, aztán a fehérneművel és az ággyal és az evőeszközökkel.” ( Hamvas Béla: Karnevál )